2014. április 11., péntek

Húsvéti sibálás

Húsvéti sibálás
Ízelítő Sóskút népszokásaiból
Šiby-riby, mastné riby,
kázal kalec i kalecka,
abi dala tri vajička,
jedno biele, dve červené,
ešte temu kus koláčka,
odmiňaj sa od korbáčka.
                 Sibáló versike

A sóskúti tavaszi népszokások között különleges helyet foglalt el a húsvéti sibálás (korbácsolás), melyet feltehetően a 18. század első felében Sóskútra érkezett szlovák családok honosítottak meg, s a magukkal hozott húsvéti korbácsolás szokását több mint két évszázadon keresztül megőrizték, népi kultúrájuk, szokásrendszerük jellegzetes elemeként gyakorolták. Ugyanakkor a húsvéti korbácsolás történetét egészen a középkorig is nyomon követhetjük[1].
E népszokással még a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben is lelkesen éltek a sóskúti fiúgyerekek, a legények és még az idős férfiak is.
A korbácsolás nélkülözhetetlen kelléke volt maga a korbács (sibák[2]), melyet fűzfavesszőből fontak. A fűzek, mint tudjuk gyors növésű fák és bokrok, melyek a nedves, nyirkos talajt, tó és patak partokat szeretik.
        Sóskúton a legnemesebb fűzek a Benta-patak és mellékágai partján és az általuk körbehatárolt réteken voltak találhatók. Különösen szép fűzfabokrok voltak a Bentának az Alsó utcai kertek alatt húzódó ága, majd abból a Garicskár ház után kiágazó újabb ág környékén, mely a  Pap-hegyek lábánál húzódott, és a Zsabárnya körül.
Csak mellékes megjegyzésként: ma már hihetetlennek tűnik, de még az elmúlt századfelező években is e mellékágakban nem volt szokatlan a kisebb halak úszkálása, és otthonuknak tartották a vízfolyást a vízisiklókon és békákon kívül a rákok és a kagylók is. A már csak nyomaiban látható változatos parti jellemzők - ligetek, rétek és a hozzájuk kötődő értékes növény-és állatvilág – gyöngyszemei voltak ennek a tájnak. A kis vízfolyások körüli réteket tavasszal elborította a pitypang és réti boglárka, sárgálló gyönyörű virágszőnyege, és a hajnali- reggeli ébredésükkor az ezernyi béka brekegése a falu központjáig is elhallatszott. Egy-egy májusi langyos éjszakán, máig emlékezetes élmény volt hazasétálni a régi temető mellett az illatos réten át a gyalogúton, hallgatva a csendet megtörő, álmában fel-felriadó nádirigó és béka hangját, és az éji kalandokra induló sündisznók neszezését és diszkrét röfögését. Persze az idilli hangulatot egy-egy évben megzavarta  a rétek árvízszerű elöntése tavaszi olvadáskor, vagy nyári záporok idején. Ekkor napokra is elzárhatta az Újtelepi és Zámori úti lakókat a falu másik részétől. Az idősek arra is emlékezhetnek, hogy sürgős esetekben csak ladikon lehetett átkelni.
        Bizonyára visszaéltem az olvasó türelmével a fűzek lelőhelyeinek polémiájával, de talán sikerült az olvasót egy csipetnyivel legalábbis megérinteni, a nem is olyan régmúlt hangulatával.
A legények, főleg az udvarlás kezdetén lévő ifjak, bizony már kora márciusban kezdtek kijárni ide, s még a fűcsomók között itt-ott található jégtáblákon lépdelve nézegették a fűzfabokrokat, nehogy elszalasszák a megfelelő időpontot az ágak vágására, mert már az erősen rügyező ág törékenyé válik. Persze az idősebbek tapasztalatból pontosan tudták és titkolták is a megfelelő időpontokat és helyeket. Sőt pontosan tudták, melyik bokor mikor válik alkalmassá az ágak metszésére, mivel egyes fűzbokrok korábban, mások később kezdtek virágozni.
A megfelelő időben előkerültek a metszőollók és az élesre fent bicskák, majd a hazaszállított, a szükségesnél többszörös mennyiségű vesszőkből összeválogatták a legmegfelelőbb vesszőket.
Több fajta sibák formát ismer a népi szájhagyomány: 4,6,8 és 9 szálból készült sibákot. Sóskúton a 8 szálból font sibákot készítették a leggyakrabban, mert ezt a négyszögleteset tartották a legszebbnek (štverhranati sibák). A 9 szálas kígyóhátú, ill. gömbölyű volt, melynél a középen futó vezérszál köré 8 vesszőt fontak (okruhli sibák).
A sibák hossza 60-80 cm volt. Sóskúton a falu első legényénél, akit 1935-ig minden évben hamvazószerda délutánján kakas-ütéssel[3] választottak, jóval hosszabb, 1-1,5 m-es korbács volt. Ezt többnyire szomorúfűzfa veszőjéből fonták, s az első legény a vállára fektetve vitte.  
A korbácsfonást  ünnepélyes aktusnak tekintették . A fonás előtt egy szál vessző vastagabb végét késsel bevágták, majd a hüvelykujj körmével végighasították. A bicska élével kikaparták a kettéhasított vessző belsejét, hogy így hajlékonyabb legyen. Ezután az összeválogatott vesszőből további válogatással kiemelték a 8 darab közel egyenlő vastagságút és hosszúságút. Felső, vékony végeiket összeillesztették, alsó vastagabb végeiket késsel egyenlő hosszúságura vágták, majd itt a kettéhasított vesszővel betekerték. Ez lett a korbács fogó része, nyele.
Általában két személy fonta a sibákot. Az egyik fogta a készülő korbács vastagabb végét, a másik vele szemben ülve fonta össze a vesszőket. Ha csak egy személy végezte a fonást, a vastagabb véget pld. a kilincshez kötötte és így végezte a fonást. Ha a fonás elkészült, befejezésül csomót kötöttek a végére. Végül a korbácskötő a csomót cipői közé szorította, jó erősen meghúzva a korbácsot, hogy a csomó minél szorosabb legyen. Az igényesebbek a korbács végét hurokszerűen visszafonták.
        A húsvéthétfő reggele nagy izgalommal kezdődött mind a lányok, mind a legények számára. A legények számára - akik 3-6 fős csoportban járták a házakat – azért, mert ez volt az a nap, amikor „büntetlenül”be lehetett menni bármely kiszemelt lányos házba sibálás címén, szemrevételezni otthonukat is. Más alkalommal indok nélkül ezt nem lehetett megtenni, mert mindjárt a falu szájára kerülhettek.
A fiatal fiúk is kis csoportokban járták a házakat. A szomszédoknál, rokonlányoknál, ismerősöknél nem maradhatott el a sibálás. Az egészen kisfiúk apjukkal, vagy nagyapjuk kíséretében mentek a rokonokhoz és szomszédokhoz. Ha ezek elmaradnak, eredménye bizony sértődés lett volna.
A sibálás a fenti szlovák versike elmondása közben történt. Egy-egy verssor közben kis szünetet tartva, minden verssor végén a sibával ütöttek egyet a lányra. A lány után következett az édesanyja, majd a nagymama sem maradhatott ki.
A vers magyar fordításának kissé butuska szövege:
Sibiribi zsiros halak,
parancsolta a takács és a takácsné,
hogy adjon három tojást,
egy fehéret, két pirosat,
hozzá még egy darab kalácsot,
hogy szabadulj meg a korbácstól.
A lány és szülei a korbácsolás után borral, pálinkával, süteménnyel kínálták meg a legényeket. Természetesen a lányoktól piros tojást is kaptak. A lány, a számára kedves legény sibájára szalagot is kötött. Ez nagy büszkeség volt a legény számára, volt aki tucatnyi szalaggal is büszkélkedhetett.
Gyakran előfordult az is, hogy a sibálás vége felé egy-két legény kissé felöntve a garatra bizony jobban meglegyintette a korbácsot. A lányok ezt nem felejtették el, ezt a legényt kerülték, féltek tőle és távol tartották maguktól.
A húsvét elteltével aztán az annyira féltett sibákok dísznek a konyhák, vagy a tornácok falára kerültek, majd kiszáradva úgy február környékén a konyhai sparheltben elenyésztek, átadva a teret a közeledő új tavaszi várakozásnak.
        A sibálást az 1960-as évektől fokozatosan felváltotta a locsolás, melyhez már nem szlovák, hanem a közismert magyar locsoló versikék kapcsolódtak. Egy ideig még együtt élt a sibálás a locsolással, majd a locsolás vált uralkodóvá.
Ma már csak elvétve, néhány, a múlt iránt elkötelezett őslakos következetes makacsságával igyekszik a hagyományokat legalábbis parázson tartani. Szurkolunk nekik, hogy eredménnyel járjon e szép hagyomány felélesztése.  Reménykeltő az is hogy a helyi iskola által - híven művészeti nevéhez - biztosított lehetőséget felhasználva, évenként egy-egy alkalommal Kovács Ferenc (Lenci) szakavatott segítségével a sóskúti ifjak tanulgathatják a sibák készítésének tudományát.
Zalavári Sándor
FORRÁS::
a. Magyar Néprajzi Lexikon: Húsvéti korbácsolás és locsolás.
b. Ethnographhia / A Magyar Néprajzi Társaság értesítője.92.évfolyam, Bp.1981.Tanulmányok.Lukács László: Húsvéti korbácsolás/
c. Gelencsér József-Lukács László. Népszokások Fejér megyében-Fejér megye néprajza 3. Szent István Károly Múzeum közleményei: A sorozat (1991).
d. Sóskúti őslakós adatközlők: Muszela Jánosné (Margit), Kovács Ferenc (Lenci).
JEGYZET:
1.Johannes Beleth párizsi teológus 1160 körül keletkezett Rationale divinorum officiorumában találjuk az első rá vonatkozó adatot (Mannhardt 1904). Beleth arról tudósít, bizonyos vidékeken a húsvét utáni második napon az asszonyok a férjüket, a harmadik napon a férjek a feleségüket megvesszőzik. Ezzel figyelmeztetik egymást, hogy a húsvéti áldozás időszakaiban a házasélet tilos.
2.A korbács elnevezése a korábban szlovák, s ma már magyar falvakban siba. A még a szlovák nyelvet is ápoló falvakban, így sóskúton is sibák.. Egyes tudományos megközelítés szerint, míg a dél-dunántúli magyarság tájszavai között a siba szó a szerbhorvát nyelvből, addig Észak-Dunántúlon ez a szó a szlovákból való átvétel.
3.A kakas-ütés (kokašove krki zet’at’) Sóskúton, Tárnokon, Tordason és másutt a hamvazószerdai elsőlegény választás ügyességi játéka volt, ahol az arra jelentkező személy szemét bekötötték, kezébe kardot, kaszát vagy botot adtak, amivel a  nyakig földbeásott kakas fejét kellet egy ütéssel levágni. A sikeres ütést valamilyen cím elnyerése követte.






1 megjegyzés: