2015. január 24., szombat

Kőkereszt a faluvégen

        Epizódok
Sóskút történelméböl
            10.

      Kőkereszt a faluvégen
     Sóskúti telkes gazdák alapítványa kőkereszt állítására

„Kereszt a sorsod (…). Nem mások teszik rád, te hoztad magaddal.
Születni, élni, meghalni nehéz. Embernek lenni nehéz!
S ha ezt tudod, és ha ebben mégis mélységes
értelmet, sőt gyönyörűséget találsz,
boldog ember leszel.”
Müller Péter

Alapítvány levélrészlet-1902
      A faluszéli kereszteket a faluból kivezető utak mentén a településen kívül helyezték el, amelyek védték a falut és köszöntötték az érkezőket, illetve a faluból elindulókat. Gonoszűző célzattal Magyarországon már a középkori évszázadokban is állítottak kőkereszteket, elsősorban útkereszteződések mellett. A keresztállítás szokása különösen a 18. századi, barokk időben vált igazán gyakorivá. A jobbágyfelszabadítás után a magyar parasztság anyagi ereje is gyarapodott ahhoz, hogy a kőkeresztek építésének költségeit viszonylag könnyen viselni tudja.. Ezért különösen sok útszéli keresztet állítottak a 19. század második felében.
      A keresztállítás már önmagában is jellegzetes vallásos megnyilatkozás. Szabadtéri keresztjeink nagy részét nem az egyház állítatta, hanem a hívek fizették költségüket. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A feszület felszentelése nem volt magától érthető. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt. Bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval. A felszentelés után vendégséget tartottak. Egyes családok a felszentelés évfordulóját is ilyen keretek között ünnepelték meg.
      Az útmenti feszületek a régi falusi nép életében jelentős szerepet játszottak. Ezt mutatják a hozzájuk fűződő szokások: Búcsúk alkalmával csoportosan mentek a keresztekhez, ahol énekeltek és imádkoztak, néhol a búzaszentelés szertartását is a keresztek közelében végezték.
A keresztek helyei fontos pontok voltak a térképeken. Segítették a tájékozódást a tanyavilágban és szántóföldeken. Gyakran ezekről kapták nevüket az egyes tanyadűlők.
      A keresztek tisztelete általános volt a magyar nép körében. Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek.
                                         *
      Sóskúton a 20. század elején a telkes gazdák fogtak össze, hogy a falu nyugati szélén, az etyeki[1] úton egy kőkeresztet állítsanak és e célból alapítványt tettek. Az alapító levél hűségesen közli az alapítók szándékát.
Az alapítvány okiratot - meghagyva az adott kor sajátos stílusát, helyesírását - másolatban az alábbiakban közreadjuk:

Alapítvány levél.
Alulírottak, u. m. római kath. plébános, kegyur és egyházgondnok Soóskut plébánia-helységben valljuk s tudtul adjuk magunk és utódaink nevében ezen oklevél erejével:
      Miszerint a soóskuti telkes gazdák az ettyeki út mentében egy kő keresztet állíttottak fel és annak fönntartására 100 korona, azaz egyszáz korona alapítvány tőkét tettek le.
      Mint hogy említett összeg nekünk átadatott és mi azt gyümölcsöztetés végett a székesfejérvári kegy alapítványi pénztárba beküldtük és ezen alapítvány megerősítésére vonatkozó egyházmegyei helybehagyás 965/1902 szám alatt kiadatott: ennek következtében alulírottak leköteleztük magunkat és hivatalunk utódait, hogy ezen kegyes alapítványnak, az alapítók szándéka és akaratja szerinti teljesítéséről és az alapítvány tőke csorbulatlan fentartásáról minden időben gondoskodni fogunk.
      Minek bizonyságául kiadatott ez alapítványi levél négy, ugyanegy tartalmu példányban, melyek egyike a székesfejérvári püspöki hivatal levéltárába, másik a soóskuti r. kath. plébánia levéltárába tétetik le, harmadik az alapítóknak adatik át, negyedik a Vallási és Közokt. m. kir. Ministériumnak küldetett.

      Kelt Soóskuton 1902 junius 9.
Kálmán Károly
 plébános
Tóth József
   kasznár
mint a Kegy. uraság megbízottja
Kummer Ferenc
egyház gondnok
Rainer János
      tanú
Szabó János
      tanú

      Az alapítvány levél székesfehérvári püspöki hivatal példányát 1166/1902 szám alatt, 1902. julius 16-án Városy Gyula székesfehérvári püspök, aláírásával ellenjegyezte.
      A felállított kőkereszthez sok évtizeden keresztül vonultak a sóskúti hívők imádkozni, és helyszíne volt a búzaszentelés szertartásának.
Végezetül Wass Albert szép soraival zárjuk írásunkat:

Krisztusát leverték vad szelek,
csak a kereszt maradt meg sírva-fájva:
belecsikordult mégis az éjszakába.

Csak a kereszt maradt meg,
a Falu keresztje,
a Mi keresztünk: a régi kereszt…
fekete felhők bomlottak felette.

És a kereszt állt.
Hördült. Kiabált.
Rája,
mint ódon templom régi muzsikája,
a Falu szíve vissza-orgonált.

Emlékszem még a szörnyű látomásra…
viharok jártak a Falu felett…
a Falu nyögve megindult az úton…
görnyedt háttal…és vállán a kereszt.

(Wass Albert: Kereszt a faluvégen)
  

Budapest 2015. január
Zalavári Sándor

JEGYZET: [1] Ma Zámori-útnak nevezik. A múlt század elején, még az Etyek felé vezető út volt a meghatározó, ezért a faluból kivezető utat Etyeki útnak nevezték. A sóskúti lakósok nem kerülővel, Bia felöl közelítették meg Etyeket, hanem az említett földúton szekereztek, kerékpároztak, esetleg gyalogoltak Etyekre, vagy Ödön pusztára.
FORRÁS: [a]. Magyar Néprajzi Lexikon. [b]. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár.

2015. január 16., péntek

Barátháza




Barátháza
Egy gyöngyszem Sóskút hely-és dűlőneveinek sorából


Barátháza, történelme során évszázados léptékű
változásokon esett át. Volt önálló praedium, szerepelt
Sóskút önálló részeként, volt világi birtokosok tulajdona,
társaskáptalani, török szultáni, jezsuita és káptalani tulajdon.



Jezsuita térkép-1773
 Barátháza Sóskút északi részén helyezkedik el. Hajdani határai, a korabeli térképek szerint, nyugatról Zámor, északról Etyek és Bia, keletről Törökbálint (Török Bálint), déli határa a sóskúti malom földúttal párhuzamos K-Ny irányú képzelt vonallal esik egybe. Így hajdanában az Öreghegy, Alsó és felső bástya, Podnoszádi, s a későbbi Szépilona-dűlő is a Barátháza része volt.
A térképek tanúsága szerint Barátháza két részből állt:
1.       Barátháza puszta, mely a régi Etyeki út környékétől nyugati irányban Zámorig tartó, északi irányban pedig az Etyeki, Biai határig tartó területet érinti.
2.       Barátházi szőlők.
Barátházi kis szőlő a pincékkel: A Benta-pataktól északnyugati irányba fekvő, a Biai határig tartó ék alakú terület.
Barátházi nagy szőlő a pincékkel (Öreghegy): A Biai úttól keleti irányban, a Törökbálinti kiszögelésig tartó, s a Biai határtól az öreg kőbánya közeléig tartó terület.
Mai fogalmak egy szűkebb területet azonosítanak Barátházának, amely keleti irányban a Benta patakig, legfeljebb az országútig határolható, s déli határát hol a Malom-úttól, hol attól északi irányba mintegy ezer méterre, hol pedig a Kálvária hegy lejtőjétől számítják.
      Birtokosai a történelem során: világi földesurak birtoka, a székesfehérvári kiváltságos társaskáptalan (Custódiátus) birtoka, a komáromi jezsuita rendház birtoka, a Székesfehérvári Káptalan birtoka, közben a török uralom idején szultáni birtok. Ma Sóskút község osztatlan része, egy a számos dűlő közül.
      Elnevezései az évszázadok folyamán: Nagy Baráti (1601) [1], Barath asza (1793), Barathaza (1817), Barátháza-puszta, Barátháza-major, Barátház, Barátháza-dűlő.
Az elmúlt évszázadban a helyi lakósok a köznyelvben egyébként, a Barátház leegyszerűsített elnevezést használták, mostanában pedig egyes tanulmányokban is így olvashatjuk.
      A Barátháza név eredetének kérdése sok évtized óta foglalkoztatja az iránta érdeklődőket, és a helytörténeti kutatókat is. Ha megkísérelnénk feltárni a Barátháza helynév eredetét, végső eredményre aligha számíthatnánk. Bár a ma elérhető források nem sok jóval kecsegtetnek bennünket, próbálkozzunk legalább megközelítő eredményre jutni:
►Tomecz József Sóskút korabeli plébánosa, 1957. január 9-én az alábbiakat jelentette a székesfehérvári prépost-kanonoknak:
„A Barátházi puszta romjai, szerény véleményem szerint abból az időből származhatnak, amikor a sóskúti birtok a jezsuiták kezében volt. Minthogy főszállásuk Komárom volt, a birtok kezelését esetleg egy jezsuita jószágkormányzó vezette egy laikus testvér segítségével, és residentiájuk, a szép erdős részen állhatott, a három talált oszlop pedig folyosó oszlopul is szolgálhatott. A Barátház elnevezés is innen származhatott.”
Duchovics Iván id. adm. 1939. november 1-i jelentése:
Feljegyzés (Can.vis.) szerint a Barátházától nem messze, szentek szobrait találták földművelés közben.”
► Magyarország geográfiai szótárában számos barát elnevezést tartalmazó helyiség található: Barátfa, Barátfalú, Baráti, Kis Baráthi, Barátháza stb. Nevüket, így Barátháza nevét is, Keresznerics Ferenc nyelvtudós szerint barátszerzetesek adták.[2]
► Pest megye régészeti topográfiája szerint: „Az 1546. évi török defterben Sóskút után Tábor puszta szerepel, ahol az elhunyt Fráter pop nevű pap majorsága és háza volt. 1559-ben ugyanezt a majort-elnevezése nélkül-Sóskúthoz írták össze. 1580-ban Sóskút mellett Major nevű pusztát említenek. A Sóskúttól É-ra fekvő, a XVIII. században külön határral számontartott Barátháza-puszta bizonyára a defterekben említett majorról kapta a nevét. Régészeti lelőhellyel, egyenlőre nem tudjuk azonosítani, a mai belterület É-i részén a Barátháza-major körül kereshető”
Ezek után nem lenne más dolgunk, mint hogy nyugtázzuk, íme, itt a bizonyíték a Barátháza helynév eredetére, csakhogy a régészek, következtetésük megfogalmazásakor valószínűleg nem ismerték a török korabeli térképet, ahol Tábor helynév Sóskút déli részén, Sóskút-Tárnok között szerepel. A térkép szerint tehát Tábor-puszta a községtől délre helyezkedett el.[3]
      Barátháza régészeti lelőhelyei:
● A Kálvária-hegytől ÉNy-ra, a Benta-patak Ny-i partját kísérő domboldalon sok, a vatyai kultúrához tartozó edénytöredékek.
● A községtől É-ra, kb. 800-1000 méterre, a Kálvária-hegy ÉNy-i, legszélső, alacsony nyúlványán, a mélyszántásban, mintegy 100x100 m-es területen római kori épület nyomai figyelhetők meg, és az égett tégla-és kő törmelékek között, az i. sz. I-II. századra keltezhető edénytöredékek. Az épület a II. század második felében valószínűleg leégett. A lelőhely összefügghet a tőle É-ra lévő kiterjedt villagazdasággal és a kőbánya közelében előkerült római kori vegyes rítusú temetővel.
● A Kálvária-hegy Ny-i lábánál fekvő majorból É felé kivezető dűlőút környékén akácfa ültetéskor fellelt vatyai kultúrához tartozó urnatemető.
● A községtől É-ra, a Benta patakba ömlő kis vízfolyás DK-i partja mellett, mintegy 700-800x250-300 m-es területen 9-10 római kori épület nyomai észlelhetők a felszínen. A nagy mennyiségű kiszántott, szépen faragott quaderkő, tegula és jó minőségű meszes habarcsmaradványok között, különböző, ÉK-DNy irányú fal vonulata tisztán kivehető. Az egyik épület a 60x50 m-es nagyságot is eléri. A gyűjtött edénytöredékek egy része rézkori, a többi a II. század második feléhez, illetve a III. század egészéhez köthető. A lelőhely K-i szélén, a kőbányához vezető vasút építésekor, 1870-ben egy vegyes rítusú, az I-II. század fordulójától a IV. század végéig  használatban lévő temetővel számolhatunk itt. A II. század végétől, a III. század végéig virágzó, kiterjedt villagazdaság lakói e temetőnek csak egy részét alkothatják.
● A falu határának É-i részén, a Benta-patak K-i oldalán emelkedő dombon 800x500 m-es területen gyűjtött, településre utaló vatyai kultúrába, és római korba sorolható edénytöredékek, VIII. századi sírokból csontvázak, az Árpád-kor elejére, a X-XI. századra, illetve a XII-XIII. századra keltezhető cserépleletek.
● A községtől É felé, 1.5-2.0 km-re, az Öreghegyen eredő patakocska É-i. és D-i partján, a hegyoldalon, két 150x100 m-es területen Árpád-kori, X-XI, XII-XIII. századi edénytöredékek.
● A községtől É-ra, 2 km-re, a Benta-patak Ny-i partján emelkedő hegy lankás oldalán, mintegy 400x200 m-es területen bronzkori és középkori edénytöredékek.
Barátháza eseményei történelmi léptékben:
      Sóskút község és Barátháza-puszta korábban a kiváltságos társaskáptalan (custodiátus) birtokainak részét képezték, de
a 17. század második felétől, a rend megszűnéséig (1773), a jezsuiták komáromi rendházának fenntartására szolgáltak.

Térkép részlet-1782

Buda visszafoglalása után Sóskútra telepedett rácok Pátriárkája a jezsuitáktól kibérelte Sóskút és Barátháza földjeit 90 Ft-ért, melyeket a szerb lakósok elűzéséig (1740-es évek) műveltek is.
      Az 1720-as évek elején az úgynevezett etyeki-kálvinisták és jezsuiták közötti-hitvita éveiben zajlott le a határvita Etyek, Barátháza-puszta és az akkor Pilis megyében fekvő Bia falu lakósai között. E határviták következtében egymás területére behajtották a lábas jószágokat. A viták hevességét az fokozta, hogy a biaiak egyre nagyobb földterületet szántottak el az etyeki és barátházi határból. A konfliktus mindinkább Bia község és a komáromi jezsuiták között dúlt. Végül 1724-ben Pálffy Miklós nádor utasítására közös megegyezéssel visszaállították a határhalmokat.
      A Fehérmegyei Sóskút és Barátháza közötti határ 1725. január 21-én történt megállapításakor az egyik tanú elmondta, hogy a sóskúti határon lévő úgynevezett Vöröskút is különös csodaképpen [4] keletkezett. Hajdan ugyanis, mint a tanú vallomásából értesültünk:
”…Sooskuton volt valamelly régi Eörögh szabados, ki is volt kilenczven esztendős, ettül hallotta a’Fatens, hogy réghenten ott kut nem volt, ugyan azon hely Határnak tartatott. Egykor a’ Szomszédokkal járván az Határt, azon helyen villongottak mégh körösztény időben-azaz, a török előtt-egy az többi közül föll fohászkodván Istenhez, eő szent Felséghéhez, fakadott olly Szókra, Istenem, ha ez igaz Határ, adgy jelt, és azonnal forrás fakadott…” (Egy másik tanulmány ezt a történetet a Sóskút-Törökbálint közti határ 1725-ben történt megállapítása idejére helyezi. Ez nem mond ellent történetünknek, hisz a két helyszín közelsége feltételezheti az egyidejű határbejárást.)
      Az 1765. évi országgyűlésen a rendek kieszközölték az uralkodótól, hogy Székesfehérvárott helyreállítja a káptalant. Mária Terézia 1777.február 17-én létrehozta a székesfehérvári székesegyházi káptalant. A káptalan megkapta a középkorban működött társaskáptalani birtokokat: Pákozd, Sukoró, Etyek, Gyúró, Sóskút falut és Barátháza - pusztát. (Ez utóbbi a középkorban többnyire világi földesurak tulajdonában volt.)
Urbáriumok és összeírások:
●1770.VII.2.-Barátháza praedium Sóskút határába olvadt, ennek jobbágyai használják, területén erdő is. ( A fehérvári kiváltságos káptalan egykori birtokai, jelenlegi tulajdonos a komáromi jezsuita rendház)
●1777.november 6. A Barátháza praediumban nyaranta legeltethető állatok száma, téli tartásra való szénahozam, együttes összegük, Földesúri rét, szénahozama, pénzértéke. - vágható nádkévék száma évente, értéke pénzben, harmadát a vágásra számítva. - Kiadások: ispán fizetése és deputátum.- Gazda fizetése, akinek feladata a praedium felügyelete.
      Végezetül megállapíthatjuk, hogy a mi jó, „öreg” Barátházánk, már rég a múlt ködébe veszett:
- rég volt, hogy a fehérvári káptalan tulajdonát képező, egykori Barátháza nevű pusztai szőlőket a szomszédbeli tárnoki, sóskúti, váli úrbéres telkesek és zsellérek bérelték (1820-as évek)
- rég volt, amikor Görgey Artúr egyik dandárja Sóskúton, előcsapataival Tárnok, Zámor és Barátháza felé állt. (1849. január)
- rég volt már, amikor Kuzsel András és társai kérték a püspökségtől, hogy barátházi pincéikhez szellőzőket építhessenek káptalani földön.(1920.április 5. Káptalani ülések jegyzőkönyvei)
- rég volt, amikor a sóskúti leventekorú és idősebb férfiak a „málenkij robot” elől a Szedliszkó, Barátháza és Öreghegy pincéiben bujkálva, felváltva vonultak egyik helyről a másikra (1945).
- rég volt, amikor az iskola felső osztályai a madarak és fák napján a Barátháza kellemes erdőibe kirándultak (1940 –es évek).
A régi Barátházát tehát már örök homály fedi, de gondoskodnunk kell, hogy emlékei örökké fennmaradjanak, mert, ahogy a filozófusköltő mondja: „a nemzedék, mely elődeit feledni hagyja, annak jelene ingovány, jövője ködbe vész”.

Térképek és fotóemlékek
 
Térkép részlet MK-1869



Budai szandzsák 1546-1590
 

   










Urbárium-1

Urbárium-2




Határ rajzolat részlet-1837


 
Kút a malom környékén[5]

Barátházi víkend[6]














Budapest 2015. január
Zalavári Sándor 
JEGYZETEK:
[1] A bécsi udvari kamara előterjesztése (1601.október 5. Prága) Rudolf királyhoz, a törököktől visszafoglalt Székesfehérvári és a hozzákapcsolódó területek hasznosítására. Itt a települések felsorolásában Vál után Nagy Baráti szerepel. Ezt a szerző Etyektől délkeletre fekvő Barátháza pusztával valószínűsíti.
[2] Keresznerics Ferenc (1766-1832) esperes-plébános, tanár, nyelvtudós.
[3] A megoldás kulcsa persze mégis valahol itt kereshető. A török defterekben a Barátháza helynév sehol nem szerepel, az adókat Sóskúttal összevonva számolhatták. Ugyanakkor figyelemre méltó lehet, hogy Tábor pusztánál, Fráter pop nevű birtoktulajdonos előtt, Szántó Farkas nevű gyaurt említik birtokosként. Mint tudjuk Barátháza a középkorban többnyire világi birtokosok tulajdonában volt. Minden kétséget kizáró bizonyíték az lenne, ha a Tábor pusztát Sóskúttól délre ábrázoló törökkori térkép mellett, még egy térkép, vagy más forrás is igazolással szolgálna. Remélhető, hogy a székesfehérvári püspöki levéltár, még nem rendszerezett anyagaiból a Barátháza birtokot érintő iratok, és a világi földesurak családi levéltárai még sok kérdésre választ adnak.
[4] A történet már a hiedelmek világát jelenti. Több történet is akad, amelyben az Isten közvetlenül is kinyilvánítja, hogy az igaz határ védelme alatt áll, és azt megvédelmezi. Mindez időnként különös csoda, így pl. vízfakasztás révén történik.
[5] Az 1940-es évek végén készült fotón a barátházi gémeskút, talán ez maga az emlegetett hajdani „vöröskút”.A kútkáván ülő lány Mihalicza Kati, ma Pluhár Imréné.
[6] Víkendezés a barátházi pincéknél az 1930-as években. Az archív fotón Marczis Ferenc, Szabó Imre és mások.
FORRÁSOK:
1.A helynevek magyarázója: Füzet I., Füzet II. Sándor Ensel 1861.
2.Dr. Farkas Gábor: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár 1977)
    Közlemények. Buzási János: Néhány adalék Székesfehérvár 1601. évi visszafoglalásának történetéhez.
3.Tomecz József sóskúti plébános jelentése. Címzett: Főtisztelendő Prépost - Kanonok Úr. Székesfehérvár.
4.Pest megye régészeti topográfiája. Dinnyés István-1986.
5.NÉPI KULTÚRA-NÉPI TÁRSADALOM. MTA Néprajzi Kutató Csoportjának évkönyve. XIII.
    (Eredeti forrás:Batthyány cs. lt.)
6.Magyar nyelvjárások 22. 1979-Kálmán Béla, Sebestyén Árpád-Debreceni Egyetemi Kiadó.
7.Magyarország Helységnévtára-1873.
8.Polgári élethez való lexikon-Dániel Gombos-1837.
9.Magyar Korona Országainak Helységnévtára-1888.
10.FML. Sóskúti határ rajzolatja-1837-Horváth János.
11.Magyar Országnak Közönséges Mappája-1782. Gömör Demeter, Keresztes Sámuel szerkesztésében.
12.Jezsuita rendi határtérkép 1773. Eredeti jelzet: E 152 Irreg.Resid. Comarom.D.No 39.
13.Diósd Története. Wágner Ferenc 2001. Kaposvári Nyomda Kft. Térkép: Budai szandzsák 1546-1590 között.
14.Habsburg Birodalom Történelmi Térképei. Magyar Királyság (1869-1887).
15.Farkas Gábor: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár 1972)
      Közlemény. Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében (1828-1864).
16.Farkas Gábor: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Szf. 1985) Községtörténeti tan. Erdős Ferenc: Etyek.
17.Görgei Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban, és 1849-ben. Neumann Kht. 2004.
18.Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár.
 19.Duchovics Iván ideiglenes adm, későbbi plébános jelentése