2014. április 12., szombat

A romantikus Bara


A romantikus Bara
Benta patakról kissé bővebben

A Benta-patak a környék sokszínű, legtöbb néven nevezett vízfolyása. Sok változatot olvashatunk, hallhatunk múltjáról, történelméről. Találkozhatunk túlzásokkal, ám leegyszerűsítésekkel is. Például még autentikusnak látszó forrástól is halhattunk, olvashattunk olyan, mosolyogásra késztető tájékoztatást, hogy a Benta-patak a Biai tóból ered.
Nos tehát, ismerkedjünk meg kissé bővebben a mi, olykor szeszélyes, ugyanakkor romantikus, jobb sorsra érdemes patakunkkal.

A Benta-patak bölcsője a Zsámbéki-medence. A medencét földrajzi értelemben északról Pilis, délről a Mezőföld északi peremét alkotó Etyeki-dombság, keletről a Budai-hegység, nyugatról a Gerecse és a Vértes, délkeletről a Tétényi-fennsík határolja.
A Benta-patak 230 tengerszint feletti magasságban ered Tinnye fölött, a Dunazug-hegységben (Gerecse, Pilis és Budai hegység összefoglaló neve) és a 417.7 km2 vízgyűjtő területű patak nagyrészt a zsámbéki medencében folyik, a medence peremén eredő kisebb vízfolyásokat magába fogadva, és Százhalombattánál az 1622-es fkm-nél éri el a Dunát.
A patak (Sóskúton és Tárnokon a népies neve Bara-patak) „beszédes patak”-nak is becézett, az országrész legsokszínübb, legtöbb néven nevezett vízfolyása. Békás (Ma a helybeliek Körtvélyes-pataknak nevezik) patakként indul és folyik a biai halastavak, Sóskút irányába. Neve, főleg a felső folyásnál évszázadonként, és szakaszonként, a csatlakozó mellékágaktól függően, a középkori térképek, s a katonai felmérések szerint váltakozik: Töki-patak, Zsámbéki-patak stb.   
Egy kis kitérővel tekintsünk be a földrajzi nevek etimológiai szótárába:
Mint láttuk, egy-egy folyót, patakot nem mindig hívnak ugyanúgy a forrástól a torkolatáig, hanem egyes szakaszainak más-más lehet a neve. (Az ókorban a Dunának is egyes szakaszokon más volt a neve).
A víznevek legnagyobb részben un. természeti nevek, és mint ilyenek a vizek természeti adottságaival, például medrüknek bizonyos sajátosságaival, vizük színével, szagával, ízével, csobogásuk hangjával, folyási sebességével, környezetük növényvilágával, a jellemző állatfajtákkal stb. vannak kapcsolatban.
De műveltségi nevekről is beszélhetünk, amelyek a tájban végzett különféle emberi cselekedeteket jeleznek: földművelés, pásztorkodás stb. Találkozhatunk az adott helyiségekről elnevezett víznevekkel is, és nem túl gyakran valamely személyről való elnevezéssel is.
        Alábbiakban kíséreljük meg patakunk nevének eredetét, s lehetséges alternatíváit felkutatni:
Benta-patak:
●A Benta név illír[i] szó, s magyarul egy a víz kiáradását akadályozó földi gátat, vagy partot jelent.
●A Benta pataknév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló személynév, a régi magyar Bentha, a Benedekkel függ össze.
Bara-patak:
●A Bara elnevezés arra utal, hogy hajdanában a sík területen szeszélyesen kanyargó vize tavat, mocsarat táplált.
●A régi hun[ii] nyelv szerint a Bara szó fejedelmet, vezért jelent, vagy fejedelmi birtokot, lándzsát.
        Visszatérve eredeti témánkhoz, kövessük sorra azokat a kisebb patakokat, amelyeket a vízfolyás Békás és Benta patak néven sorra befogadja:
Perbáli- patak: Perbál felöl a Nagyforrásból (Köbölkút-forrás) kifolyó patak.
• Budajenő-patak: A patak forrása Budajenő.
• Töki-patak: A Kútvölgyi-forrásból ered.
• Zsámbéki-patak: Török-kút forrásvíz táplálja a Zárdakert tavait, majd a Békás-patakba ömlik.
• Kígyós-patak: A Sajgó-patak forráscsoportja Mány közelében található. A mányi halastavak után Szili–patak néven, majd Bia alatt Kígyós-patak néven folyik a Bentába.
• Füzes-patak: Forrása a Pátyi Főkút-forrás, és a biai Sándori-majornál folyik a Bentába.
• Zámori-patak: A Gerecse hegység keleti oldalából ered, majd Százhalombattánál folyik a Benta-patakba.                               A vízfolyások mentén, a Békás illetve Benta patak és mellékágai számos tavat táplálnak, bennünket leginkább a Biatorbágyi szakasz érdekelhet. Szorosabb figyelmünk a biai halastavak iránt, talán a patakukkal dialektikus kapcsolatuk miatt lehet indokolt, hiszen létüket a patakoknak köszönhetik, ugyanakkor szélsőséges körülmények alkalmával vissza is hatnak vízfolyásunkra, és ezt a tavak alatti település számos esetben meg is szenvedi. Itt a vízfolyás, két részben mesterséges tavat táplál: a Biai-halastavat még Kígyós-patakként, déli irányban jóval lejjebb már a Füzes-patakkal egyesülve a Pecatavat.
A biai tó már az Árpádkorban is létezett és halászat folyt a területen. A korabeli oklevelek már 1192-ben a „hatalmas Torbágyi erdő (Turbog-i) lábánál a Szelídtó (Sceledtau) nevű állóvizet” említik, amely minden bizonnyal azonos a biai tavak elődjével.
Bia 1546-os török összeírásakor szó esik a biai tó halászati jövedelméről, ugyanakkor Borosy András 1728 évi regisztrációs összeírása megállapítja, Bián sem halászó vizek, sem malmok nincsenek.
1779-ben elkészült a halastavak vízszabályozási térképe, ugyanakkor 1781-1811 között a környező tavakat lecsapolták, köztük a Szelídtavat.
A tavak terén, a döntő változást a 20. század második fele hozta. 1956-ban kialakították a Pecatavat. A 3.4 hektáros tó a Bentával párhuzamosan, 310 m-es gáttal tárolja a vizet. A tó vizét a Benta patakból pótolják szivattyún keresztül.
A környék legnagyobb mesterséges tava a Biai-halastó közel 5 km hosszú, és a mai formájára 1987-ben alakították ki, a hajdani, 19. század elején lecsapolt Szelíd-tó medrében
A vízfolyás irányának alsó szakaszában említhetjük még Tárnok kedvelt horgásztavát, és Százhalombatta 33 hektáros halastavát.
        Vízgyűjtő területünkön, a patakok és tavak mentén egykoron vízimalmok is települtek. Történelmi kutatások szerint, már a 11-12. században vannak utalások vízimalmokról. A történelmi Magyarország vízrajzi és éghajlati adottságai miatt, a középkortól kezdve elsősorban vízimalmokat építettek, leginkább patakmalmokat. A 19. századi malomösszeírások szerint a malmok többsége vízimalom volt.  Az 1863 évi összeírás szerint az országban 9.173 patakmalom üzemelt.
Az érintett területünkön, beleértve a mellékágakat, a 3 sz. katonai felmérés idején, az 1880-s években még 11 db vízimalom volt, melyek aztán a 19. század végén, 20. század elején eltűntek, funkciójukat vesztették. Közöttük volt a Biai alsó malom, mely a mai Pecató mellett volt, a Biai felső malom, mely a Füzes-patak befolyása után, a Bolha-heggyel szemben üzemelt. Ezt követően a folyás irányában következett a Sóskúti, a Tárnoki (A mai Berki puszta mellett), s végül az Érdi vízimalom.
A Sóskúti-vízimalom a 16. század elején már létezhetett. A török összeírások szerint, a budai náhijéhez tartozó falu 1546,1562,1590-ben egy malomkerék után fizetett adót.
A korabeli malom működését gáttal felduzzasztott malomtó vize biztosította. Az 1 sz. katonai felmérés térképén (1763-1785), egy viszonylag nagy területű malomtó helyezkedik el a malom előtt, melyet láthatóan a Benta-patak duzzasztott fel. Onnan vezette a víz egy részét a malomhoz, s a változó vízhozam okozta problémákat pedig zsilippel oldották meg. A 2 sz. katonai felmérés idején (1806-1869) a malomtó már nem létezett. Ekkor a malom már patakmalomként működhetett, ahol a
patakvizének egy részét, a malomcsatornán keresztül közvetlenül vezették a malomkerékhez.
Sóskúti malom 1940-es évek

Sajnálatosan, ma csak a malom romjait láthatjuk az egykori vízimalom helyén. Az alap maradványokat, és néhány nagyobb követ, ami nehezen volt elmozdítható. De jól rekonstruálható, a Benta malomi kőhídjától jobbra a falazott út melletti, a malomrom irányába vezető malomcsatorna, majd a merőlegesen rá csatlakozó malomárok, melynek kezdetén a zsilippel szabályozott víz a vízkereket hajtotta. A kerék alatt elfolyó víz tovább folyva a malomárkon, a Debóna-ház előtt csatlakozott be a Benta- patakba.
E sorok írója 1940-es években még horgászott a malomkerék alatti vízben, és szép törpeharcsákat fogott benne. A malomépület eléggé düledező volt ugyan már, de a jól felduzzasztott malomcsatorna tiszta vizében remek fürdőzéseket csapott nyáron a falu apraja-nagyja.
        Ahol vízfolyás van, ott hidak is vannak. Jelen írásunkban a számos híd közül csak két hidat említenénk.
Az Érdet Biatorbággyal összekötő útból ágazik ki a Sóskút központja, illetve Pusztazámor irányában vezető út, és ez keresztezi a megyei úttal párhuzamosan folyó Benta-patakot.
A kétnyílású boltozott régi híd a 18. század végén épülhetett. Boltozatának vastagsága 50 cm, anyaga faragott terméskő, a homlokfalak idomtalan terméskőből készültek. Nyílásméretek 3,50+3,80, teherbírás 20 t.
A korabeli boltozott híd nyílásai szabályozható zsilipekkel voltak ellátva. A zsilipekkel felduzzasztott víz északi irányban, széles sávban öbölszerűen, helyenként 1,50 m mélységben, hosszan elnyúló vízterületet biztosított.
Az idők folyamán a megnövekedett forgalom miatt tűrhetetlenné vált az a derékszögű kanyarulat, amelyet a Benta-patak hídjára való ráforduláskor a járműveknek meg kellett tenniük.
Ennek a sarokszerű kanyarulatnak az enyhítése érdekében az út vonalvezetését meg kellett változtatni, amire a rendelkezésre álló terület lehetőséget nyújtott. Az 1990-es évek elején korszerűsített út nagy sugarú ívvel, a régi úttól számítva 22 m-el, a folyási iránnyal szemben keresztezi a patakot. Az itt épített vasbeton gerendahíd ívben fekszik és két forgalmi sáv szélességű.
A régi híd a jövőnek megőrzendő, a helyén maradt, és a helyi gyalogos közlekedést szolgálja.
A másik említésre szánt híd a műemléki védelem alatt álló, jelenleg gyalogos közlekedésű híd Százhalombattán.
Mint tudjuk, a rómaiak idejében az egész Dunántúlra kiterjedő úthálózat alakult ki. Ennek az úthálózatnak egyes útjai keresztezték a vízfolyásokat, és itt hidak épültek.
A Limes[iii] útvonal déli ágának, Aqvincum-Campona-Matrica-Vetus Salina-stb.(Óbuda-Tétény-Batta-Dunaadony-Dunapentele-stb) útnak feltétlenül kereszteznie kellet a Benta-patakot. Ez a keresztezés Érd és Százhalombatta közé esik, ahol áll egy háromnyílású híd, amelyet a közhiedelem római eredetűnek tart. A boltozott híd bizonyítottan több mint 250 éves, azonban római eredetére nincsenek bizonyítékok. Itt a három nyílás feltehetően nem egyszerre épült, s eredetileg egynyílású híd volt.
A Limes útvonal egy másik ága Aqvincum-Jasulonibus-Gorsium- stb.(Óbuda-Baracska—Tác-stb.) a Benta patakot átívelő hídja minden bizonnyal Tárnok vagy Sóskút területére eshetett. Miután azonban az útvonal e részének nyomvonala nem tisztázott, a híd helyét találgatni nem látszik célravezetőnek.
Mielőtt olvasóink hiányolnák a Kálvária-hegyen keresztülhúzódó római hadiút hídját, meg kell említeni a délnyugat-északkelet irányban Fehérvárcsurgóról (Osones) kiinduló utat, mely Sörég-Zámoly-Pátka-Lovasberény-Vereb-Vál-Gyúró-Sóskút területét érintve Etyekre vezetett. Az előkerült leletek alapján a római út nyomait a sóskúti Kálvária-hegyen megtalálták, de az útvonal a Benta patakot feltehetően nem keresztezte.
        Patakunkat nemcsak a fent felsorolt vízfolyások táplálják. Említeni kell a kisebb vízhozamú ereket és időszakos vízfolyásokat, melyek megszámlálhatatlanul jelen voltak, és egy részük jelen van ma is a tárgyalt területünkön, ezért csupán csak Sóskút térségét tekintjük át. A folyás bal oldalán, az öreghegytől egészen Tárnokig több mint fél-tucat forrásból kis patakok csörgedeztek a Benta irányába a korabeli térképek szerint. Közülük egy, a Falvai ház mellett még a negyvenes években vígan csordogált a gyerekek örömére, akik a patak melletti régi futballpályán, az akkor ott tartott sóskúti búcsúi sátoroknál vásárolt zacskós pezsgőport a forrásvízzel töltötték meg és oltották szomjukat.
Mára egy élő forráspatak maradt az Öreghegyen, egy szakasza párhuzamosan a pincesorral folyik a Benta irányába. A nagy múltú, nagy tiszteletben, már-már szentnek tartott, apró vízesésekkel tűzdelt vízfolyás közkedvelt volt, nemcsak a pincetársadalomnál, de a falu közössége számára is. Íratlan szabályok biztosították tisztaságát, amelyről a saját területén minden szőlősgazda gondoskodott. A csermely mellett tavasztól őszig, még aszály idején is zöldellt a fű, és a tavaszi mezei virágok, különösen a kék ibolya hosszú ideig virított a hétvégi pincelátogatók öröméra. A szőlősgazdák-pincetulajdonosok hazafelé menet a fonott üveg bor mellett, hasonló üvegben friss forrásvizet is vittek esténként haza.
Az időszakos vízfolyások fontos elemeként meg kell említeni a „vímolokat”. Jelentősnek volt tekinthető a Partli –bánya alatti vízmosás, másrészt a mai takarékszövetkezet melletti, a Kokas-hegy oldalán húzódó vízmosás. Ezek esővizek és hóolvadások idején, a magasabban fekvő részekről összegyűjtik a csapadékokat és ömlesztik még ma is fő patakunkba.
Nem feledkezhetünk meg a sorban, a Funduklin-völgyröl, amely a korabeli térképek szerint még az 1800-as években állandó vízfolyásként táplálta a Benta-patakot. Ma állandó vízfolyással, forrással nem rendelkezik. Hóolvadás után, vagy csapadékosabb időben azonban kis vízhozamú patakocska csörgedezik az alján.
Meg kell említeni, hogy a korábban Mélyárok néven ismert, manapság erős túlzással Érd "Grand Canyonjaként" emlegetett, a Funduklin-völgytől több száz méterre fekvő Fundoklia-völgyet. Az aszó-völgy, hasonlóan az előbbi völgyhöz, az 1800-as években még állandó vízfolyásként kötődött, bár erőteljes kanyarokkal, a Benta-patakhoz.
A folyás irány jobb oldalán, az Alsó utca kertjeinek alján húzódva csatlakozik a Bentába, látszólag egy jelentéktelen, mellékág. Azonban, mint látjuk majd, a település egy része szempontjából mellékágunk meghatározó jelentőséggel bír. A kis patak a Garicskár háztól nem messze egy újabb elágazással, egyik ága a Pap-hegyek és Sas-hegy lábánál húzódva a 18. század közepén még összeköttetésben volt a Zámor patakkal, a másik ág az Új-utcai kertek alatt húzódva, a Zámori-határ-dűlő irányában hosszasan kanyargott. Mindkét ág kora időszakában, csekély vízhozamú vízfolyás volt, melyet apró vízforrások is tápláltak. De döntő szerepe hóolvadás és esős időszakban a magasabban fekvő területek vizeinek összegyűjtése és elszállítása volt, sokszor áradást okozva. Ez évszázadok óta igen sok gondot okozott az itt élőknek. Az is igaz, hogy a kispatakok kiáradását sokszor a Benta-patak árvizének duzzasztó hatása okozta, vagy emiatt a vizek elfolyása akadályozva volt.
Mára a mellékágak állandó vízfolyással szinte nem is rendelkeznek, s a bal ág jelentősen megrövidült, a vége talán a Pap-hegyek harmadik karéjáig ér csupán, azonban szélsőséges időjárások változatlanul nehéz próba elé állíthatják az itt lakókat.
        Vízrendszerünk településünket érintő földrajzi, természeti és tájképi környezetét vizsgálva, a Benta-patak szurdokvölgye a környék legszebb tájaként aposztrofálható. Megkapó szépségű kőfejtő maradványok a kálvária-hegyen, rajtuk a régen élt sóskúti kőfejtők csákányainak és vésőinek nyoma. A patak fölött emelkedő hegy tájképileg meghatározó, mintha sok évszázad tekintene ránk a magasból. A terület domborzata változatos, és a dombvonulatok mellett hangsúlyos formáció a patakvölgy.
Természetföldrajzi besorolás alapján Sóskút település két flórajárás[iv] találkozásánál fekszik: Északon a Pilis-Gerecse flórajárás található (Pilisense), déli része az Alföldi flóravidék Mezőföldi flórajárásába tartozik.
A patak völgye, legelői, természetes rétjei, ritka fűzfacsoportjai gyöngyszemei voltak a korabeli tájnak, melyek ma a lassú kiszáradás miatt csak nyomokban találhatók. A Benta fölötti Budai-hegyvonulat kiemelt természeti, geológiai és elsősorban egykori kőbányái miatt, kultúrtörténeti érték is.
A Kokas-hegyről letekintve a patak, patakhíd, Kálvária-hegy és környezete hatalmas térformájával lenyűgöző hatású. S ha már képzeletben fönt vagyunk a hegyen, próbáljuk meg vizuálisan megszólítani, képzelt fotónkon az elénk táruló panorámát:
Alattunk a kanyarokkal tűzdelt patakunk, és a híd, zsilipjei előtt földuzzasztott, szélesen elterülő vizével. A jobboldali, meredekebb parton álló hatalmas szederfa alatt, megszokott öreg hokedlijén békésen üldögél Zrubecz bácsi[v], hosszú horgászbotjaival. Északkeleti irányban, nem messze a folyással párhuzamos a Kőszikla utca (Podszkala), nagyrészt kőbevájt lakásaival és a föléje tornyosuló Kálvária-hegy, „ásító”sziklájával[vi].
A folyási irány bal oldalán, a hídtól visszafelé hosszan elterülő, Pásznyiknak nevezett területen mozgalmas állatvásár, tehenek, lovak, és más kisebb állatok. A megyei út fölött, Nepomuki Szent János, a vízen és hídon járók védőszentjének szobra, kis kápolnájában már a 18. század óta áll a híd közelében. A mellette lévő házból, búzáját rendületlenül őrlő malom, mély zúgása szünet nélkül hallatszik. Fölötte a hegy lábánál a Zeleznyicán (Vasút utca) húzódó vasúti pálya, amelyen menetrendszerűen gördülnek a ló vontatta, hatalmas kőtömbökkel rakott vagonok a Tárnoki vasútállomás irányába. A vasút elágazása is itt található a vímol mögött, amely a Kokas-hegyet megkerülve éri el az Antal bányát.
Ez az összkép, amelyen az 1900-as év egy nyári hétvégéjét képzeltük el, nem egy kis falut láttatja bennünk, inkább egy iparosodó nagyobb települést.
       Patakunk történetében nem elhanyagolhatók, a sokszor-esetenként talán jogosan-bírált, a vízfolyást már századokkal ezelőtt érintő mederrendezések. Ezek ugyan néha lecsitultak, majd máskor felgyorsultak, s ebből a mellék patakok sem maradtak ki. Ennek következményeként a tájhasználatban jelentős változások következtek be. A patakvölgyekben visszavonultak a rétek. Megszűntek és eltűntek a malmok, mocsaras területté váltak a többször lecsapolt tavak. A terület a felszíni vizek tekintetében már a török hódoltság után a jelentős mértékű lecsapolások, drénezések következtében vízhiányos lett. Ezzel együtt árvize tavasszal és nyár elején az általánosan előfordultnál gyakoribb. Esetenként a szélsőséges időjárás következtében a hirtelen áradások okozta pusztításokat Sóskút lakossága is megtapasztalhatta, s ez évszázadok óta emberéleteket is követelt.
        A tárgyalt területen egy mélyreható, drasztikus patakszabályozás 1954-ben történt. A vízfolyás természetes viszonyait megváltoztatták. A duzzasztást megszüntették.  Műszaki eszközökkel, földmunkagépekkel a patakot néhány méteres sávba kényszerítették. A felszíni vizek gyors lefolyását biztosítandó a kanyarokat „kiegyenesítették”, a patakmedret mélyítették, egyúttal magasítva az árokpartokat. Eredménye, egy csapásra megszűnt (csökkent) az árvízveszély, ám egy csapásra lefolyt a Dunába, az öblökben meghúzódó értékes és ritka halállomány: pontyok, harcsák, keszegek, csíkhalak, rákok, vízisiklók stb., s ha nem is egy csapásra, de gyors ütemben megszűnt a patak és közvetlen környezete közti kapcsolat. Fokozatosan visszaszorultak a rétek, a változatos parti jellemzők-ligetek és a hozzájuk kötődő növény-és állatvilág, melyek értékes gyöngyszemei voltak ennek a tájnak.
A közvetlen árvízveszély tehát megszűnt, de az időszakos esőzések, s főleg a szélsőséges időjárási viszonyok következményei, a közvetlen vízgyűjtő területek irányából Damoklész kardjaként lebegve változatlanul megmaradtak. Ugyanakkor, minden szeszélyessége ellenére is szerethető patakunk és környezete, fájdalom talán örökre elveszítette ezeréves arculatát.
        2010-ben megkezdődött a patakmeder egy részének rekonstrukciója. Persze tudnunk kell, hogy a vízgyűjtő terület teljes ökológiai rendezése, rehabilitációja széleskörű feladatot jelent: egykori vizes élőhelyek visszaállítása, egykor átvágott holtmedrek visszakapcsolása, az egyenes vonalú kifutás megszüntetése, változatos parti jellemző kialakítása, partbiztosítás mérnökbiológiai módszerekkel stb. Ez óriási anyagi forrást igényel, s ezt csak igen gazdag országok engedhetik meg maguknak. Ezért meg kell barátkoznunk, és meg kell becsülnünk a csökkent lehetőségű törekvéseket is.
A munkálatok 2011.április közepén befejeződtek[vii], és a rehabilitáció Százhalombatta, Érd, Tárnok, Sóskút és Biatorbágy területét érintette. A megvalósult munkák közül a legfontosabbak: nagy volumenű mederrendezés, rézsűépítések, csőátereszek építése, mederburkolások, kőrakat mederbiztosítás, területrendezés stb. Az élővilágra is gondoltak, hogy megőrizzék sokszínűségét, s a tárnoki és sóskúti szakaszon úgynevezett halbölcsőket alakítottak ki, amelyek alkalmasak a patak védett halfajainak - réti-és vágócsík, szivárványos ökle-megtelepedésére.
Kedvező hatások, amelyekkel a tervező-kivitelező számolt: a patak menti mély fekvésű területeken csökken az árvízi elöntés valószínűsége. Növeli az érintett területen élők vagyonbiztonságát és csökkenti a mezőgazdasági termelés kockázatát.
        Befejező gondolatként, a fenntartható fejlődésről, a helyi értékek védelméről szóló aktuális és örökérvényű ajánlások szellemét felidézve, „elmélkedjünk azon, hogyan viszonyuljunk helyesen örökségünkhöz, múltunk nagy értékeihez. Sokszor nem is gondolunk arra, milyen értéket jelentenek a mindennap látott híd, vagy az ezeréves patakpart. Pedig a körülöttünk lévő emlékek kiveszhetnek, és védenünk kell azokat. Azért tehát annak felismerése, hogy információözöntől zajos világunkban, nem csak a távoli helyek, egzotikus tájak számítanak értéknek, hanem a számunkra gyakran természetesnek tűnő, máskor észre sem vett, közvetlen környezetünkben fellelhetők”.
Ahhoz, hogy megismerjük évezredes, mai formára alakított értékeinket, érdemes nyitott szemmel járni, ki-kirándulni településünk határába. Megnézni a Benta-patak partján húzódó réteket, megmászni az Öreghegy lankáit, felkeresni a felhagyott kőfejtőket, gyönyörködni az árvalányhajas hegyoldalakban.
Fontos, hogy ismerjük természeti, történelmi és kulturális értékeinket, és persze az is fontos, hogy ezek megmaradjanak utódaink, a jövő nemzedéke számára.

Zalavári Sándor 
FORRÁS:
a. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. (FNSZ). Budapest. Akadémia. 1988
b. Horváth Lajos: Érd az Árpád-korban. Földrajzi múzeumi tanulmányok 12. 1993
c. A települési tér növekedésének hatásai Biatorbágy környezetére. Bíró Erzsébet. ELTE
d. Érd MJU, DIÓSD és TÁRNOK. TANULMÁNYOK. Ecorys Magyarország Kft.
e. Dr. Kubassek János. Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 1994.
f. Thaliatrum foetidum L. az Etyeki-dombságban. SOMLYAY LAJOS. MTM Növénytára.
g. Gáll Imre dr.: Régi magyar hidak 1970. Bp. Műszaki kiadó.
h. Dr. Finály Gábor: Archeológiai Értesítő.
 i. KPM Közúti Igazgatóság Székesfehérvár beszámolója utakról, hidakról. AZ ELTŰNT ÖRÖKSÉG.
 j. Az I, II, III sz. Katonai felmérés.
k. Vizes élőhelyek rehabilitációs lehetőségei a Zsámbéki medence területén: Udvardi Anikó. FK. Szeged 2001.
l. Benta-patak rehabilitációja: KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
m. Benta-völgy Fenntartható Fejlődés Projekt.
n. Pesty Frigyes: Helynevek. 2. Érd. FÜGGELÉK I.
JEGYZET:
i. 1696-ban rácoknak nevezett szerbek érkeztek Sóskútra és környékére. Többnyire szerbek, kisebb számban bosnyákok és dalmátok (illírek) voltak. De avar kori emlékekről is beszélhetünk az illírekkel összefüggésben, sőt keltákról és rómaiakról is.
ii. Mint tudjuk, Tárnokvölgy a hun-római ütközet emlékét őrzi.
iii. Limes a Római Birodalmat szolgáló, a császárságban létesített szárazföldi határvonal. A szó eredetileg ösvényt jelentett.
iv. Flórajárás egy növényföldrajzi terület kisebb egysége.
v. Zrubecz bácsi döntően az 1940-es években horgászott a Benta partján, és korszakos, szinte emblematikus alakja volt a patakpartnak. Horgászunk egyébként 13 kg-os harcsát is fogott a patakban, igazolva akkori vízi világunk gazdagságát.
Az írás szerzője a képzelt, 1900-as fotót egy újabb fikcióval megduplázva, az 1940-es éveknek egy meghatározó szereplőjét beemelte, a fél századdal korábbi, elképzelt világba.
vi. A régi kőfejtő sziklafalán látható, fejtéssel kialakított sziklamélyedés, újabban emlegetett szellemes, és találó jelzője.
vii. A meder rehabilitáció 739 millió forintba került, melynek 85 %-át az EU finanszírozta.

       

                                                     






 




2 megjegyzés:

  1. Zalavári Úr, lenne kedve a Bentáról beszélni nekünk? Van valamilyen e-mailje?

    VálaszTörlés
  2. A Veszprémi Séd és környéke hasonló múltú és "jelenű".. A "globális" szellemi amortizáció "termékei".

    VálaszTörlés