2014. november 19., szerda

Tanító panasza


        Epizódok
Sóskút történelméböl
             5.

Tanító panasza
Egy tanító kálváriája az 1820-as években


„Az az igazi tanítás, ami megérinti az életet!”
Kínai szólás

Eredeti levél-részlet
Moklóvszky Márton az 1820-as évek második felében érkezett Sóskútra családjával - feleségével és gyermekeivel -, ahol tanítói állást kapott, s a kor szokása szerint betöltötte a község jegyzői állását is. Sóskúti letelepedését hosszú időre képzelte, ennek tudatában foglalkozott a részére kiadott iskolai földekkel is, építette lakóhelyét, s végezte iskolamesteri és hivatali munkáját. A községet érintő kánoni ellenőrző látogatást követően fizetésemelést is kapott.
      Mégis, 1829.augusztus 10-én a sóskúti uradalom ispánja kezdeményezte a községi bíró, a törvénybíró és az esküdtek összehívását, melynek eredménye: a tanító állását levél útján felmondták. Tették ezt, a községben ekkor már a harminckettedik plébánosi évét töltő, Brestyánszky András akarata ellenére.
A tanító, az őt váratlanul ért felmondás után, személyesen jelentkezett kihallgatásra Szutsits Pál Mátyás székesfehérvári püspöknél, ahonnan megnyugodva azzal a meggyőződéssel érkezett haza, hogy állása nincs veszélyeztetve.
Rövid idő után azonban kiderült, hogy a helyzet változatlan, ezért a község plébánosának javaslatára a tanító 1829. szeptember 27-én, ügyének megvizsgálását levélben kérvényezte Fejér Vármegye püspökénél.
      A levelet - teljes egészében meghagyva az adott kor sajátos stílusát, helyesírását – szószerinti másolatban az alábbiakban közöljük:

Nagy Méltóságu, és Fő Tisztelendő Püspök Úr,
nékem kiváltképpen Kegyes Patrónusom!
Aluírt mindenektűl elhagyatott, és nagy nyomoruságban helyeztetett, nagy alázatossággal  bátorkodok Nagy méltóságának kegyes színe eleiben folyamodni és egyszersminn nagy alázatossággal könyörögni, hogy kérésemet kegyeskedjen meghalgatni Méltóztatna. A most folyó 1829-ik esztendőnek május holnap 19-ik napján szerentsénk lévén Püspöki Méltóságot visitatis alkalmával nálunk Sóskúthon tisztelni, se Tisztelendő Plébános Urunk, sem pedig község részérűl ellenem legkisebb panasz se tétetett, sött Méltóságod kegyes eszközlése által a salariamom is meg-jobbítatott, a mely ugyan meg nem történt volna, ha csak az Tisztelendő Plébános Urunk, és egész község magam viseletével meg nem elégedett volna. Mostanában pedig Augusztus Hónapnak 10-ik napján Helységünkben lévő Uraság Tisztye őszve hívatvám bírákat, és eskütteket azoknak parancsolatban hatta, hogy rajtam ki adjanak, ha nem ők nékem egy szózatott sem szólottak, hanem levél által hivatalomat felmondotta. Nem tudván mire vélni a dolgot, Nagyságos Prépost Úrhoz, mint fölöttes Uraságomhoz személyesen folyamadtam, azon kérvén Ő Nagyságát, hogy tekintetben vévén szegénységemet s apró neveletlen gyermekeimmel együtt, Hivatalomban meg hadni Méltóztatna a kitül is azon kegyes válaszol megvigaztattattam, hogy Ö Nagysága miatt én kenyeremben és Hivatalomban megmaradhatok. Meg könyebbűlt szívvel Soóskkuthra vissza tértem, és azon válasz levelet melyet ő Nagysága Tisztelendő Plébános Urunkhoz küldette által adtam, mely levél elolvasása után Tisztelendő Plébános Urunk szólván, én annak elötte sem akarván eztet engedni, és most sem, ne féljek legkiseb bántásom sem fog történni. De a czivakodásnak újonnan lévén táplálása, mostanában a Tisztelendő Plébános Úrtol a ki engemet hivatván halottam, hogy kenyerem vesztése már majd bizonyos légyen védelmezem magamat. Méltóságos  Uram. Én bűntelennek kivált Oskolabeli Hivatalomnak érzem magamat. Mély allázatosággal esedezem, méltoztassék szegénységemet tekintetben venni, hathatos közbenjárása által a dolgot mevizsgáltatni, hogy Hivatalomban megmaradhassak. Provocálok magam viselete végett a Tisztelendő Plébános Uramra, községre, és Tekintetes Nemes Vármegye Tisztjeire, remélem hogy ellenem semmi kifogása se lészen. Mind hogy pedig nagy szivem fájdalomra esik, hogy én az Oskola földeknek javítására, és lakásomnak felépítésére nagy költséget magamnak okoztam, még annál sajnássabban érzeném káromat, hogy mostan üdön kivűl esendő változáson által helet nem kapván, feleségem, gyermekeimmel együtt, végső inségre kelleték jutnom. Még örvendetes Rehobitiónak ki szolgáltatása után mély allázatossággal kegyes szent kezeit Méltoságának tsokolván, maradok holtig háladatos tisztelettel.
Nagy Méltoságu és Fő Tiszteletü Püspök Úrnak kegyes Patrónusomnak
leg allázatossab szolgája
Moklauszky Martony
Soóskuthi oskola mester
és Helység Jedzője

Költ Soóskuthon dú 27 én septembris
829.


Budapest 2014.november
Zalavári Sándor
JEGYZET:
Moklóvszky Márton tanító sorsáról, életpályájáról további adatokat ez ideig nem sikerült fellelni.
FORRÁS:
Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár



2014. november 5., szerda

Tanítók



        Epizódok
Sóskút történelméböl
             4.

Tanítók
Népiskolai tanítók Sóskúton 1770-1945 között

„A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell”
                                                          Kínai közmondás
      A honfoglalás előtti elődeink az iskolát, mint oktatási intézményt nem ismerték. Az iskoláztatás feladata a 7. sz. elejéig az egyházak feladata volt. Kezdetben, az ország egészére kiterjedő, egységes szervezetté nem rendeződött, különböző jellegű iskolák működtek.
      A magyar iskolázás kezdete: a bencés szerzetesek kolostorai. A kolostori iskolák a 6. sz.- tol a keresztény világban jelentős művelődési szerepet betöltő iskolatípus, alapvetően vallási és erkölcsi ismeretek közvetítésére. Megkezdődött a plébánosok oktatási tevékenysége és a plébániai iskolák működése. 800-körűl, feladatként írták elő, hogy a plébánosok gyűjtsenek gyerekeket és tanítsák őket liturgikus könyvek olvasására. A 11. sz. folyamán ezekből a plébániai iskolákból fejlődtek ki a népiskolák. Az iskolát egyházi intézménynek tekintették, a tanító és a lelkipásztor az egyházközség alkalmazottja.
      A magyar népoktatás jelentős esztendeje: 1560. Ebben a vérzivataros időszakban ült össze a töröktől meg nem szállt országrészek magyar katolikus egyházának zsinata, a neves humanista esztergomi érsek: Oláh Miklós elnökletével. Az elfogadott zsinati határozatokban külön fejezett foglalkozott a népiskolákkal: ez az első hazai közületi rendelkezés és intézkedés a népiskolák szervezete és tananyaga tárgyában.
Elrendelte a zsinat, hogy minden plébániának tanítók kell alkalmaznia. Ha a falu szegény, akkor több település együttesen fogadja fel a tanítót. A tanítók feladata: tanítsák meg a gyerekeknek az olvasást és írást, gyakorolják az egyházi éneket, magyarázzák a katekizmus kérdéseit-feleleteit. A népiskola felügyelője a helyi plébános.
A néptanítók csekély száma és alacsony színvonalú képzettsége is nehezítette a fejlődést, egyes megyékben több olyan tanító volt, aki még írni sem tudott.
Viharos évtizedek voltak ezek: a zsinati határozatnak eleinte csak nehezen lett foganatja, de aztán még a 16. század folyamán megszerveződtek az első népiskolák.
      A sóskúti népiskola szerveződése, feltehetően a 18. sz. közepére datálódik, s mint másutt is, a tanítók egy része a helység jegyzője is volt. Korábbi kifejezéssel: „rektorok”, „mesterek”elsőrendű tevékenysége az egyházi, templomi szolgálat volt. Az első, kőből épült iskolát az írott források a 19. sz. első évtizedére teszik.
Az 1770-1945 közötti időszak tanítói:

Kutay János rk. tanító (-1770-)
Lajkó Pál nótárius, ludimagister (~1791-96)
Csebak János mester és nótárius (-1816)
Moklóvszky Márton főtanító (-1829-)
Golecz Ignác segédtanító (1829)
Susits Mátyás  jegyző és tanító (1847)
Patacsics János tanító gyakornok (1865-)
Miháik János megválasztott tanító (1877-)
Droczár István megválasztott tanító (1877-)
Peczina Ferenc rk. kántortanító (-1880)
Veszely Vilmos rk. kántortanító (1884-1895)
Tusay Károly (1892)
Tikláry Ödön rk.kántortanító (1896)
Kovács József tanító (1896)
Kammel József kántortanító, pályázattal megválasztva (1898-)
Pusztai Kálmán megválasztott osztálytanító (1899-)
Szkladányi Jenő  rk. kántor (1907-1932-)
Kummer Imre (Zámori Imre) tanító és kántor (1918-1921)
Jirka Ferenc ig. tanító (1907-1909 között tanító, majd 1936-ig igazgató) 
Resch Imre tanító (~1925-1950)
Fábián Imre állami tanító (1932)
Kipper Izabella tanítónő (~1932-1950)
Kipper Erzsébet tanítónő (~1932-1950)
Resch Imréné tanítónő (~1925-1950)
Szojka Ferenc tanító (1932- 1946)
Grieger Ilona tanítónő (~1932)
dr.Köpl Arnoldné tanítónő (~1928)
Tholt Ida tanítónő (1932)
Tárnyik Menyhért ig. tanító (1938-1950~)


Tanítók arcképcsarnoka
 A névsor nem lehet teljes, hiszen az elérhető forrás a legrégebbi időszakot 1770-évben jelöli, korábbi időszak tanítóiról adatokat eddig nem találtunk, de az azt megelőző jó néhány évtized is adós maradt forrásokban, s meglehetősen hézagos ismeretekhez juttatja a helytörténeti kutatót. Csak bízhatunk abban, hogy szerencsésebb kutatók előtt még feltárulhatnak rejtett források, vagy a még feldolgozatlan anyagok, mielőbb megnyílnak az érdeklődők számára és sor kerülhet a névsor bővítésére.
      Több – a névsorban szereplő - tanító életének, munkásságának néhány epizódját a korabeli adminisztráció megörökítette. Ezekből néhányat, önálló fejezetként később közreadjuk. Más tanítókat érintő rövid információt az alábbiakban ismertetjük:
●Kutay János édesapja, Kutay Imre (1712-1777)  libertinus (szabados) 1742-ben Pázmándról települt át Sóskútra. Kilenc gyermekéből négy még Pázmándon született. Erzsébet leánya 1764-ben Sóskúton házasságot kötött Kuzsel Andrással.
Kutay János (1740-1808) 1769-ben kötött házasságot Sóskúton Puhor Évával, öt gyermekük született.
Tanítói pályájának kezdéséről adatok nem ismertek, az anyakönyvi bejegyzésekből arra következtethetünk, hogy még az 1780-as évek végén is taníthatott. „A tanítók összeírása-1770/71-ben” (Bp.1998) c. mű Sóskútra vonatkozó része szerint a katolikus tanítónak „20 tanítványa van, ezeket az év téli negyedében tanítja olvasni és írni, a községtől 7 forintot kap”.
●Lajko Pál ~1763-ban született, feltehetően Akasztón. 1788. október 19-én házasodtak össze Blaho Annával (Született: ~1767, Szakolca), Blaho Ágoston sóskúti plébános közeli rokonával. Első gyermekük 1791-ben született. A házassági anyakönyvben nevüknél a „Dominus” megjegyzés szerepel.
●Peczina Ferenc nyugdíjazása 1880-ban. A rk. kántortanító már annyira munkaképtelen volt, hogy tanítói  munkájában a hat elemit végzett lánya helyettesítette, s kántori munkájának egy részét is Marczinkovics József kőműves végezte.
●1877. Károly János h.esperes, plébános az érdi egyházügyi megyei hivatalban bemutatta Miháik János és Droczár István megválasztott sóskúti tanítók bizonyítványát.
●1884.Veszely Vilmos sóskúti rk. kántortanító végleges kinevezése.
●1898. Kammel József, volt Ráckeresztúri tanító, pályázattal lett megválasztva Sóskútra kántortanítónak.
●Szkladányi Jenő Annavölgyön (Esztergom megye) 1872-ben született. Selmecbányán járt középiskolába, a tanítóképzőt pedig Léván és Esztergomban végezte. 1892-ben nyert kántortanítói oklevelet. Tanítói pályáját Drégelypalánkon kezdte, majd Garamkürtösön, Soponyán, Perbelén, Szentlélekén tanított. Sóskúti hosszú kántortanítói pályafutását 1907-ben kezdte, és 1932-ben még a sóskúti tanítók között találjuk.
●Kummer Imre 1918-1921 között Sóskúton tanító és kántor, majd ezt követően a Pusztazámori iskola igazgatója. 1944-től a Székesfehérvár I. sz. Állami Általános Iskola igazgatója, később a városi tanács oktatási osztályának vezetője.
A sóskúti születésű Kummer Imre, Pusztazámori évei alatt a falu iránti tiszteletből Zámori-ra magyarosította a nevét. Pusztazámoron utcát is neveztek el róla.
      Végezetül, az iskoláról, a tanítókról szóló számtalan bölcseletből, egy ismeretlentől származó következő gondolattal zárjuk írásunkat.
Egy tanítvány egyszer így panaszkodott:Mester, miért nem feded fel soha történeteid értelmét? Mit szólnál ahhoz - felelte a mester -, ha valaki gyümölccsel kínálna, de megrágná, mielőtt odaadja neked?"
                                                                                                                                                                          
Budapest. 2014. november

Zalavári Sándor

JEGYZET:
A tanítók felsorolásánál a zárójelek közötti, kötőjel nélküli évszám jelentése: A tanítási időszak többi éveiről nem kerültek elő adatok; az évszám előtti vagy utáni kötőjel értelemszerűen a kezdési illetve a befejezési időszakot jelenti.
FORRÁS:
1. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár: Sóskúti és tárnoki rk. egyházközségek anyakönyvei;
    Litteraria sorozat az iskolákról; Sóskúti plébánia - püspökség levelezése; Káptalani ülések jegyzőkönyvei.
2. A tanítók összeírása 1770/71-ben. Dr. Tóth József 1998.
3. Magyar Tudományi Társulat-1892-831 oldal.
4. NEVELÉSTÖRTÉNET-A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA FOLYÓIRATA
    2005. évf.-3-4 szám.
5. Közoktatási rendszer és a magyar iskolafelügyelet kialakulása.
6. Pukánszky-Németh. Neveléstörténet. Pedagógia és iskoláztatás 1867-1919 között.
7. Székesfehérvári Egyházmegye. Lélekösszeírások (1745,1769,17..,1771).
8. Fejér Vármegye címtára 1931-1932.
9. Horváth Kálmán: Prohászka a szívekben - Magyar Floretti.
10. Szent Mihály Római Katolikus Plébánia - A Türkösi rk. egyházközség története.
11. Ábel András tárnoki helytörténeti kutató adatközlése.


   






 

2014. november 4., kedd

Jelentés a szolgabírónak

Epizódok
Sóskút történelméböl
             1.

Jelentés a szolgabírónak
Sóskút hajdani elöljáróinak levelezéséből

„A népek külső és belső élete számtalan módon nyilatkozik, és kimeríthetetlen forrásokban csörgedezik tova, századokon át szokásaikban, hagyományaikban és nyelvökben épen úgy, mint ezek sajátlagi további nyilatkozataiban, regéikben, mondáikban, személy-és helyneveikben.”
Ipolyi Arnold
                                                                   
 
Határ rajzolat részlet-1857
 A Magyar Tudományos Akadémia 1838-ban pályázatot hirdetett „…régi emlékekben található magyar hangzású helyesírási (topographiai)  és családnevek” gyűjtésére és magyarázatára.
   Pesty Frigyes történelemtudós (1823-1889) munkásságának mindig visszatérő témája volt a helynevek és a történelem összefüggésének a kérdése. De nem csak maga gyűjtött, kutatott fáradhatatlanul, hanem az egész országot munkatársává tette. A Helytartótanács támogatásával 1864 februárjában bocsátotta ki felhívását a helynevek gyűjtésére a főispánokon, főszolgabírókon keresztül. Összesen hatvanezer kérdőívet küldött ki, minden önálló elnevezéssel bíró településre, a hozzátartozó utasítással együtt.
A kérdőív kivonatosan: 1. A helyiség neve? 2. A helységnek jelenleg hányféle neve él? 3.Volt-e a helységnek más elnevezése hajdan? 4. A helységet mikor említik legkorábban? 5. Honnan népesíttetett? 6. A név eredete? 7. A község határában előforduló topográfiai nevek?
   Pesty Frigyes, hatalmas anyagát már nem rendezhette, a gyűjtemény egy része a MTA-hoz, a Nemzeti Múzeumhoz került, később az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárába. Bár egyes helytörténeti tanulmányokban felhasználtak belőle adatokat, összefoglaló Fejér megyei anyag nyomtatásban először 1977-ben jelent meg Párniczky Józsefné munkájában, későbbiekben (1984) Pest megyére vonatkozóan, Bognár András közreadásával Szentendrén.
   Jelen dolgozatunkban, az 1977-es tanulmány Sóskútra vonatkozó része került felhasználásra. Változtatás az eredeti kézirathoz képest csak a kirívó helyesírási hibák esetében történt. Nehézség sok helyütt az olvashatatlan, rossz kézírás elolvasása volt, s a végképp olvashatatlan nevek helyét a tanulmány szerzője kipontozta.   
Íme, a jelentés, a címzés mellőzésével:

1.      A helység neve Sóskut, vagy hibásan írva Sooskut. Tartozik Fejér megyei bicskei járáshoz.
2.      A helységnek más neve nincs.
3.      Mindég csak Sóskutnak neveztetett, de szeszély szerint hol egy ó-val hol kettővel íratott.
4.      A község mikor említtetik legkorábban?[1]
5.      E helység már a rómaiak uralma alatt népesítve lehetett, erre mutatnak különféle római rézpénzek s töredezett kövek római felírásokkal, amelyek itt találtattak.[2]
       Esztergom, Komárom és Nyitra megyékből népesíttetett, miután az azelőtt itt lakott rácokat a megye sokszori rablás miatt karhatalommal kiűzte.[3]   
6.      A község neve hagyomány szerint valami sós vizet tartalmazó kútról vette eredetét, de ezen kútnak semmi nyoma nincs, sőt az sem tudatik, mely tájon létezhetett.
7.      A helység határos északról Tárnok s Tordats, keletről Érd, délről Bia, Törökbálint, nyugatról Pusztazámor s Etyek községekkel. A helység vidéke, valamint maga a falu is majdnem kivétel nélkül hegyes-völgyes. Földje homokos és köves. Kertekben s házaknál ápolt gyümölcs, akác- s szederfákon kívül a határban csak itt-ott látható egy magányos törpe növésű fa vagy bokor.
       Topográfiai nevek a következők fordulnak elő:
       Belső telek, Felső és alsó rétdűlő, Keleti s nyugati rétföld, Oder Tárnoku Ried, Makovnyiszko (Mákföld, - hajdan itt mák termett – Pátlina, Sashegy – legelőül használtatnak, Prosznyiszko – Kölesföld,(itt hajdan köles termett), Pezdolina, (völgyön keresztül) ezen egy árokszerű völgy vonul át.
       Zakonogniczami (Kenderföld), itt jelenleg is kender termesztetik, Kosztolnehom (templomi dűlő).
       Podkamen vagy poczkalu dolina (kőszikla alatti völgy) – Öreghegy, Kereszt alatti, Kiskút, Vendelin, Rétvölgy, Kishegy szőlők.
       Az Alsó és Felső bástya nevű szőlők neve úgy látszik, nem valami erőd létezésétől eredett, hanem azon körülménytől, hogy itt a táj plateau[4] formán mint egy alacsonyabb és távolabb magasabb széles bástya emelkedik. Nakamenem vrsku (magyarul köves hegy) legelőül használt kopár hegy, tele kövekkel.
       Amint a fentiekből is kitűnik, ez elnevezések sem történeti, sem egyéb helyi eseményekre nem vonatkoznak, s csakis azok fekvésétől származott vagy azon maguk termesztésétől, melyek a róluk elnevezett földekben termesztettek vagy jelenleg is termesztetnek.
       Van még a helység határában egy kőfejtő bánya, mely valamint a földeknek egy része a fejérvári főtiszt. káptalan tulajdona. Ennek mívelése – amint hagyományból tudatik – a 18. század elején kezdetett meg egy Bauer nevű kőfaragó által s azóta folyamatosan míveltetett. Jelenleg évenként többezer köbölre menő homokkő fejtetik s szállítattik szét az egész birodalomban.
       A helységen egyetlen, közel 3 ölnyi széles patak ömlik át, mely Biáról jön s Ercsin keresztül végre a Dunába ömlik, ennek neve: Bara. A patak medrében azonban víz rendszeresen csak körülbelül egy ölnyi szélességben csergedezik, de nagy záporesők után a patak medre egészen meg szokott telni, s ilyenkor hegyi patakok módjára rohan, anélkül azonban hogy kárt okozna, csak a lapályosabban fekvő réteket önti el olykor.
       A lakosság nagyobb része tótul beszél, de mindezekből is igen sokan értenek magyarul. Vannak továbbá magyarok és németek is. A lakosság magát magyar nemzetiségűnek vallja.

Sóskut, 1864, május hó 20.

Putrovits Ágoston
           bíró 
…………………..
          jegyző
   Kumer Ferenc
          esküdt
     Cserveni Pál
          esküdt
     Ábel Mátyás
          esküdt

Az anyag közreadójának munkáját dicsérik az eredeti szöveg után beiktatott kiegészítő jegyzetek, amelyek esetünkben az alábbiak:
1.       Károly szerint (V: 289-295) már a magyar krónikások említik Sóskutat, ahonnan Árpád vezéreivel a Dunántúl meghódítására indult. Legrégibb ismert okleveles emléke 1231-ből maradt fenn, amelyben akkori birtokosa - Csáky Miklós – végrendelkezik „Souskut”-ról. A Csákyktól egy időre a király kezére jutott. Többrendbeli adományozás után egy része a nyúlszigeti apácáké lett. A török hódoltság alatt 1580-81-ben virágzó község volt. 1716-ban a fehérvári prépostságé lett, majd Mária Terézia az újonnan felállított székeskáptalannak adta.
2.       1778-ban egy templomrom mellett római feliratos követ találtak, urnákat, sírokat, római érméket is (Károly V:288.). Később a Kálvária-hegy lejtőjén, szemben a Benta patakkal, őskori leleteket, s őskori földvár maradványait találták meg.
3.       A 15 éves háború alatt Sóskút jobbágyait a török pusztítása elől Révay Péter és orbovai Jakusits András földesurak északra, királysági területre költöztették át (VEAB:190.). Az elköltözöttek helyére a komáromi jezsuita rendház 1648-ban katolikus horvátokat telepített, de ezek Sóskúton mindössze 15 évig tudtak csak maradni. Helyükre 1666-ban Ruli aga, Sóskút török földesura 30 rác családot telepített. A délszláv népek egy része vándorláshoz szokott természete miatt nem bírta sokáig egy helyen, számuk itt is megfogyatkozik, ezért 1690-ben Csernovics pátriárka kibérelte a jezsuitáktól Sóskút környékét, és rácokat telepített. Az 1695-ös összeírás szerint Sóskút új településnek számított, a feljegyzés szerint, rácok lakták (VEAB III:98.). Az 1740-es évek második felében a jezsuiták engedelmével elmentek, Ráckeresztúron telepedtek le. Más részüket viszont elűzték. Az 1748. máj. 28-i megyei közgyűlésen a komáromi jezsuita házfőnök bejelentette: „Miután a sóskúti szerb pópát rablás miatt kerékbe törték, a szerbeket a faluból el akarja távolítani, helyükbe szlovák katolikusokat akar telepíteni.” (FmL.Közgy.jkv.11.köt.915.).
4.       plateau= fennsík, magas síkság.

   Végezetül, ezen írásnak nem tiszte elemezni az óriási munkának sikerét, Pestynek az elvárása hogyan teljesült. Annyit azonban meg kell említeni, hogy a munka akadozva folyt, késve érkeztek a jelentések, voltak helységek, akik nem is küldték el. A szomszédos falu, Etyek bírója, Szommer József az írja Nagy Pálnak, Fejér megye szolgabírájának: ….” van szerencsém hivatalos tisztelettel jelenteni, miszerint a helynevek magyarázata érdekében Ettyeket illetően a leg-éltesebb emberek tanácskozásra összehíva, semmi felvilágosítást adni nem tudnak.”
Ennek tükrében büszkén mondhatjuk, hogy Sóskút hajdani elöljárói elhivatottságból, törvénytiszteletből és falujuk iránti szeretetből jól vizsgáztak.
   Burgyán Miklós írta Pesty Frigyes munkájáról:” E gyűjtemény hazánk legnagyobb és legértékesebb dűlő nép-archívuma, más írott dokumentumok mellett. Felbecsülhetetlen értékű forrásmunka mindazok számára, akik történelemmel, helytörténettel, régészettel, néprajzzal, gazdaság-földrajz- és kultúrtörténettel, valamint pecséttannal foglalkoznak.

Zalavári Sándor
FORRÁS:
1. „ Adatok Fejér megye történeti-földrajzi névanyagához”
    Nagy Lajos (Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6 Szf.1972)
    A teljes anyag megjelent 1977-ben. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta: Párniczky Józsefné (FMTÉ   
    11.Szf. )
2. Pesty Frigyes
    KÉZIRATOS HELYNÉVTÁRÁBÓL
    Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések.
    Szentendre 1984.