Kőkereszt a faluvégen

        Epizódok

Sóskút történelméböl

            10.

      Kőkereszt a faluvégen

     Sóskúti telkes gazdák alapítványa kőkereszt állítására

„Kereszt a sorsod (…). Nem mások teszik rád, te hoztad magaddal.

Születni, élni, meghalni nehéz. Embernek lenni nehéz!

S ha ezt tudod, és ha ebben mégis mélységes

értelmet, sőt gyönyörűséget találsz,

boldog ember leszel.”

Müller Péter

Alapítvány levélrészlet-1902

      A faluszéli kereszteket a faluból kivezető utak mentén a településen kívül helyezték el, amelyek védték a falut és köszöntötték az érkezőket, illetve a faluból elindulókat. Gonoszűző célzattal Magyarországon már a középkori évszázadokban is állítottak kőkereszteket, elsősorban útkereszteződések mellett. A keresztállítás szokása különösen a 18. századi, barokk időben vált igazán gyakorivá. A jobbágyfelszabadítás után a magyar parasztság anyagi ereje is gyarapodott ahhoz, hogy a kőkeresztek építésének költségeit viszonylag könnyen viselni tudja.. Ezért különösen sok útszéli keresztet állítottak a 19. század második felében.

      A keresztállítás már önmagában is jellegzetes vallásos megnyilatkozás. Szabadtéri keresztjeink nagy részét nem az egyház állítatta, hanem a hívek fizették költségüket. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A feszület felszentelése nem volt magától érthető. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt. Bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval. A felszentelés után vendégséget tartottak. Egyes családok a felszentelés évfordulóját is ilyen keretek között ünnepelték meg.

      Az útmenti feszületek a régi falusi nép életében jelentős szerepet játszottak. Ezt mutatják a hozzájuk fűződő szokások: Búcsúk alkalmával csoportosan mentek a keresztekhez, ahol énekeltek és imádkoztak, néhol a búzaszentelés szertartását is a keresztek közelében végezték.

A keresztek helyei fontos pontok voltak a térképeken. Segítették a tájékozódást a tanyavilágban és szántóföldeken. Gyakran ezekről kapták nevüket az egyes tanyadűlők.

      A keresztek tisztelete általános volt a magyar nép körében. Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek.

                                         *

      Sóskúton a 20. század elején a telkes gazdák fogtak össze, hogy a falu nyugati szélén, az etyeki[1] úton egy kőkeresztet állítsanak és e célból alapítványt tettek. Az alapító levél hűségesen közli az alapítók szándékát.

Az alapítvány okiratot - meghagyva az adott kor sajátos stílusát, helyesírását - másolatban az alábbiakban közreadjuk:

Alapítvány levél.

Alulírottak, u. m. római kath. plébános, kegyur és egyházgondnok Soóskut plébánia-helységben valljuk s tudtul adjuk magunk és utódaink nevében ezen oklevél erejével:

      Miszerint a soóskuti telkes gazdák az ettyeki út mentében egy kő keresztet állíttottak fel és annak fönntartására 100 korona, azaz egyszáz korona alapítvány tőkét tettek le.

      Mint hogy említett összeg nekünk átadatott és mi azt gyümölcsöztetés végett a székesfejérvári kegy alapítványi pénztárba beküldtük és ezen alapítvány megerősítésére vonatkozó egyházmegyei helybehagyás 965/1902 szám alatt kiadatott: ennek következtében alulírottak leköteleztük magunkat és hivatalunk utódait, hogy ezen kegyes alapítványnak, az alapítók szándéka és akaratja szerinti teljesítéséről és az alapítvány tőke csorbulatlan fentartásáról minden időben gondoskodni fogunk.

      Minek bizonyságául kiadatott ez alapítványi levél négy, ugyanegy tartalmu példányban, melyek egyike a székesfejérvári püspöki hivatal levéltárába, másik a soóskuti r. kath. plébánia levéltárába tétetik le, harmadik az alapítóknak adatik át, negyedik a Vallási és Közokt. m. kir. Ministériumnak küldetett.

      Kelt Soóskuton 1902 junius 9.

Kálmán Károly

 plébános

Tóth József

   kasznár

mint a Kegy. uraság megbízottja

Kummer Ferenc

egyház gondnok

Rainer János

      tanú

Szabó János

      tanú

      Az alapítvány levél székesfehérvári püspöki hivatal példányát 1166/1902 szám alatt, 1902. julius 16-án Városy Gyula székesfehérvári püspök, aláírásával ellenjegyezte.

      A felállított kőkereszthez sok évtizeden keresztül vonultak a sóskúti hívők imádkozni, és helyszíne volt a búzaszentelés szertartásának.

Végezetül Wass Albert szép soraival zárjuk írásunkat:

Krisztusát leverték vad szelek,

csak a kereszt maradt meg sírva-fájva:

belecsikordult mégis az éjszakába.

Csak a kereszt maradt meg,

a Falu keresztje,

a Mi keresztünk: a régi kereszt…

fekete felhők bomlottak felette.

És a kereszt állt.

Hördült. Kiabált.

Rája,

mint ódon templom régi muzsikája,

a Falu szíve vissza-orgonált.

Emlékszem még a szörnyű látomásra…

viharok jártak a Falu felett…

a Falu nyögve megindult az úton…

görnyedt háttal…és vállán a kereszt.

(Wass Albert: Kereszt a faluvégen)

  

Budapest 2015. január

Zalavári Sándor

JEGYZET: [1] Ma Zámori-útnak nevezik. A múlt század elején, még az Etyek felé vezető út volt a meghatározó, ezért a faluból kivezető utat Etyeki útnak nevezték. A sóskúti lakósok nem kerülővel, Bia felöl közelítették meg Etyeket, hanem az említett földúton szekereztek, kerékpároztak, esetleg gyalogoltak Etyekre, vagy Ödön pusztára.

FORRÁS: [a]. Magyar Néprajzi Lexikon. [b]. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár.